Képzéseink
Aktuális képzések
Pályázati szakreferens 8 napos
Pályázati mesterkurzus | 2 nap
OKJ Köszbeszerzési referens
Üzleti kommunikáció és munkahelyi protokoll
EU protokoll és nyilvános szereplés
Felkészülés munkaügyi ellenőrzésre
Pályázati szakértők
- Dr. Lehotai Péter
- Dr. Lehotai Péter
- Rácz-Káté Mónika
- Hajzer Angelika
- Boros Andrea
Cégcsoportunk 2000 őszén kezdte meg kapcsolódó tevékenységét, anno EU közvélemény-felkészítéssel. Az elmúlt, közel 10 év során volt alkalmunk felkérni hazánk kiváló szakembereit, úgy a pályázati, mint a közbeszerzési, vagy éppen a protokoll területeken.
Előadóink legtöbbje 4-5 éve segíti munkánkat, több száz - némelyikük több ezer - hallgatót tudva maga mögött. A jelentős előadói tapasztalatnak köszönhetően előadóink pontosan ismerik a hallgatók (a piac) igényeit; pontosan tudják, hogy az egyes, különböző területről érkező hallgatóknak mely ismeretek átadásával tudnak igazán segíteni.
Előadóink az is elsajátították, hogy melyek a legfontosabb kérdések egy nagyvállalat, egy kisvállalkozás, egy állami kórház, vagy éppen egy alapítvány esetében.
Pályázati képzéseink esetében elmondhatjuk, hogy előadóink általában maguk is gyakorló pályázatírók, sőt legtöbbször éppen a bíráló testületek tagjai, így első kézből adhatnak tájékoztatást arról, mely hibák, hiányok előfordulása gátolhatja meg a sikeres pályázati részvételt.
Képzéseink színvonalát, és előadóink munkáját folyamatosan értékeltetjük hallgatóinkkal; kezdetektől fogva értékelőlapot töltetünk ki velük a képzések befejeztével. Az értékeléseket aztán előadóinkkal együtt elemezzük; szükség esetén a tanulságok levonásával.
Oktatói munkánk színvonalát és előadóink képességeit, felkészültségét talán az jellemzi a legjobban, hogy közel évtizedes oktatói tevékenységet követően hallgatóink bizalma töretlen, és legtöbbjüket legalább egyszer már köszönthettünk padsoraink között.
Örömmel köszöntjük Önt is képzéseinken!

